Van-e összefüggés az étkezési szokások és a nemzetiség között? Barátságoktól vagy egy könyvtől változik-e a gasztronómiai preferencia? És mindez hogyan jelenik meg a zeneszerzők műveiben?
Giuseppe Verdi (1813-1901) már életében sztár, nemzeti hős és gazdag földesúr volt. Földije, Antonio Battei Jó étvágyat, Maestro! című könyvében írja, hogy Verdi nagy barátja volt a jó ételeknek és italoknak, meg a pármai szakácsművészetnek.
Rengeteget dolgozott, szinte mindig késett a munkáival, ezért megrendelője, Giulio Ricordi igyekezett emlékeztetni a határidőkre úgy, hogy a gyomrát kedvelő zeneszerzőnek édességeket küldött. Ezek között nevezetes a panettoni nevű mandulás gyümölcskenyér. Verdi szeretett főzni saját termesztésű alapanyagokból.
Borospincéjéből hozatta hozzá a borokat. Kedvenc levese állítólag a tarhonyás krumplileves volt sok pirított hagymával, szalonnával és sajttal. Szerette a paradicsomos gnocchit, a különleges szószokat és a bonyolultan elkészült rizottót, amibe hagyma, gomba, spárga, pármai sonka, paradicsom, tejszín és parmezánsajt is került.
Richard Wagner (1813-1883) szeretett jól élni, finomakat enni, drága ruhákban járni. Úgy tartotta „a világ tartozik nekem annyival, amennyire szükségem van”. Amint pénzhez
jutott, nyomban elherdálta, pezsgőzött és kártyázott. Wagner vegetariánus volt – miután 1879-ben olvasott egy viviszekcióellenes könyvet -, éppen úgy, mint Vladimir Horowitz és Yehudi Menuhin.
Johannes Brahms (1833-1897) hétéves korától zongorázott, és 13 évesen a hamburgi kikötői kocsmákban kereste a kenyerét. 17 évesen megismerkedett a magyar hegedűművésszel, Reményi Edével, aki Görgey Artúr zenészeként az 1848-as szabadságharc bukása után menekülni kényszerült. 1852-ben Reményi és Brahms együtt indult hangversenykörútra. Akkor ismerte meg Joachim Józsefet is, a hamburgi király első hegedűsét, aki ajánlólevelet írt Brahms számára Liszt Ferencnek és Robert Schumann-nak.
Liszt eljátszotta neki a h-moll szonátáját, de eközben Brahms elaludt. Liszt nagyon megsértődött, többé nem támogatta. Több magyar barátja révén Magyarországon is hangversenyezett, majd az őt elbűvölő vendéglői cigányzene (verbunk, csárdás) hatására 21 magyar táncot írt, amelyek meghozták számára a hírnevet. Brahms imádta a magyar ételeket, mint a fűszeres marharagut egri vörösborral. Ugyan takarékos ember volt, de itt jártakor megkedvelte a somlói juhfarkot, a tokaji nedűket (furmint és aszú), főleg akkor, ha meghívták vacsorára.
Georges Bizet (1838-1875) leghíresebb operájának, a Carmennek helyszínét nem véletlenül tette Andalúziába, a bikaviadalok és az arénák világába. Rövid élete során három évet töltött Rómában, s ott megkedvelte a mediterrán kosztot, Ételeinek listája nem maradt fenn, de joggal feltételezhetjük, hogy a Gyöngyhalászok és a Dzsamileh miatt tanulmányozta a keleti és a déli életmódot. Valószínűleg szerepelt ételei között a spanyol gazpacho, vagyis a hideg paradicsom krémleves.
Giacomo Puccini (1858-1924) biztos, hogy szeretett enni, jó fogásokat fogyasztani. A Bohémélet művészei számára a legnagyobb ajándék volt karácsony estéjén a teli kosár élelmiszer és a bor. Puccini elég gazdag volt ahhoz, hogy jól éljen. Fogékony volt a technika újdonságai iránt, motorcsónakokat, autót, rádiót vásárolt Torre del Lago-i
birtokán. Hisztérikus embernek mondták. 1894-ben részt vett a Manon Lescaut budapesti bemutatóján.
Nikisch Artúr, az Operaház igazgatója a Reutter vendéglőbe vitte vacsorázni. 12 évvel később ismét Budapesten járt a Pillangókisasszony bemutatója alkalmából. Utána a Hungária Szállóban vacsorált, ahol felszolgálták a neki címzett „Tosca porhanyóst” (elég ízléstelen ötlet!) és a „Butterfly jegecedett bombát”, ami valószínűleg édesség lehetett. A
Hungáriában vacsora közben cigányzenét húzatott, és a Rákóczi-indulót hallgatta. Nem megbízható a forrás, miszerint libamájhabot fogyasztott szarvasgombával és konyakkal, továbbá sült báránygerincet.
A szerző szakácsnő és zenei újságíró
