Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo A mű, ami egykor visszacsábította a nézőket a színházba - A Marica...

A mű, ami egykor visszacsábította a nézőket a színházba – A Marica grófnő sikertörténete

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Budapesti Operettszínház október 23-án mutatja be a Marica grófnőt. Ugorjunk vissza majd’ 100 évet, lapozzuk fel a korabeli lapokat, hiszen 1923 márciusában, egy évvel a bécsi és másfél évvel a pesti bemutató előtt írtak a magyar lapok Kálmán Imre Marica grófnőjéről. Attól kezdve pedig, kis túlzással, nem volt olyan hónap, hogy ne adtak volna hírt a darabért licitáló színigazgatókról, ne találgatták volna a fordítót, vagy ne lebegtették volna a szereposztást. Az egekbe törő infláció, a színházi dekonjunktúra idején ez volt az a produkció, ami nem egyszerűen visszacsábította a nézőket, de estéről estére táblás házat csinált a Király Színházban.

Julius Brammer és Alfred Grünwald, Kálmán Imre bécsi librettistái már 1918-ban megírták darab első felvonását. Akkoriban azonban Kálmán nem volt túl vidám, a világtörténelem eseményei komoly hatással voltak kedélyállapotára, ezért évekig nem foglalkozott a szövegkönyvvel. „Egy ideig tartottam tőle, hogy ebben a stílusban, ezen a zenei nyelven nem tudok már újat mondani… Haboztam… lassan dolgoztam… a háború is nyomasztott… Most azonban úgy érzem: sikerült a darab magyaros karakterét érvényre juttatnom és hű maradnom saját stílusomhoz.”

- hirdetés -

1923 júliusában diadalmasan közölte a Magyarország, hogy az ischli nyaralóban elkészült a zeneszerző ötödik magyar témájú operettje, amelynek ideiglenes címe: Marica grófnő. Az már ekkor biztos volt, hogy a Theater an der Wien tűzi műsorára – bár eredetileg még abban az év szeptemberi bemutatóról cikkeztek –, de a budapesti premier helyszínét nem lehetett tudni.

Fedezzük fel Bad Ischlt!

 

A villa, ahol Oscar Straus élt

Johann Strauss vidéki villájának hűlt helye

Bad Ischl gyógyhatású színháza

A császári „love story” helyszíne

A kávéház, ahol Strauss, Kálmán és Lehár is törzsvendég volt

Girardi villája

Egy esküvő és egy temetés – Bruckner és Ferenc József Bad Ischlben

Kálmán eközben hazalátogatott, mert felhívták a figyelmét egy tehetséges, de ismeretlen szubrettre, Vaály Ilonára, akit megnézett, és azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy bemutatkozzon Bécsben is. Ez nem jött össze, mint ahogy az sem, hogy az akkor már befutott Petráss Sári legyen a bécsi Marica, mert őt meg épp akkor Pestre húzta a szíve. Bár a primadonna a komponistának megígérte, föltétlenül eljátssza a neki való karaktert, ha a fővárosban is bemutatják a darabot, sőt sokáig úgy tűnt, el is fogja játszani, de szerep és színész nem találtak egymásra.

Mellékszálnak tűnik, hogy eközben Faragó Géza lett a Theater an der Wien szcenikai főfelügyelőjének, amit ma nagyjából vezető látványtervezőnek mondanánk. Pedig egyáltalán nem az. A kiváló jelmeztervező Pesten már több nagy sikert aratott, az ő kosztümjeit viselték a Három gráciában, a Mézeskalácsban és a Pompadourban, a Lábass Juci primadonnának tervezett ruhákról akkoriban csodákat meséltek a nézők. Ugyanez történt a Marica grófnő bécsi bemutatója után, és a pesti premiert követően is csak szuperlatívuszokban írtak az általa tervezett ruhákról Jöjjön először néhány, visszafogottnak semmiképp nem nevezhető jelző Bécsből: „Faragó Géza pompás díszleteket és ragyogó kosztümöket tervezett amilyenek még alig voltak bécsi színpadon.” Ami viszont Pesten történt…

Ide kapcsolódik:
Itt született Kálmán Imre

Nos, már napokkal az 1924. február 28-i bemutató előtt ízelítőt adott Az Ujság arról, ami várható: „Rendkívül érdekes lesz Marica grófnő – Lábass Juci – harmadik felvonásbeli toalettje. A szoknya ujpiros veloursiffónból készül, gazdag magyar stílusú gyöngy- és selyem hímzéssel. A pruszlik aranybrokátból készül cinóberrel átszőve és végig arany és briliáns sujtásokkal. A kötény sötétkék, a széle magyar hímzés és aranycsipke. A fejdísz stilizált, matyó paradicsommadárral.” És akkor még nem látta senki a 101 jelmez legleglegjét, amelyben „a gondolat az, hogy az egész test egy strucctollfészekből emelkedik ki. A ruha maga fehér moarc-selyemből készült, strassz-hímzésekkel, a fejdísz szintén strassz és strucctollak.

Az egész nagy toalettet egyetlen strassz-nyakék tartja. A ruha minden lépésnél kétoldalt nyílik és három uszálya van, amelyek közül a leghosszabbik, mely egyben cape-nak használható, strucctollban végződik. Az egész ruhán ötvenhat strucctoll van. Csekélység!

Amikor ennek a ruhának a tervezetét Faragó Géza elhozta a színházhoz, azt mondotta mindenki, hogy lehetetlen előállítani, olyan nehézségek elé állítja a szabókat. A ruhát mégis sikerült a művész terveinek teljesen megfelelően elkészíteni és tényleg ez a ruha egyik külön látványossága a Marica grófnő előadásának.”

Előrerohantunk, mert a bécsi előadást nem idéztük fel. Tegyük meg, és ne intézzük el annyival, hogy nagy siker volt. Inkább adjuk át a szót a 8 Órai Újság tudósítójának, aki a főpróbát látta: „A színház erre az alkalomra a bécsi szokásoktól eltérően, egészen megtelt a zenei és művészi élet előkelőségeivel, sőt majdnem minden egyes páholynak egy-egy külföldi színigazgató, vagy színházi kiadó vendége is volt. Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy Kálmán Imre új operettje egy napra megint a nemzetközi színházi élet középpontjába állította Bécset. Ennek az érdeklődésnek azonban úgyszólván’ csak színtere volt Bécs;

a lelkek az első taktusoknál Magyarország felé szálltak, amelynek hangulatát, temperamentumát, jókedvét és elkeseredését elragadó muzsikában szólaltatja meg új művében Kálmán Imre.

A magyar népi zene ritmusain elindulva, csillogón magyaros a Marica grófnő majdnem minden egyes száma, mégpedig nem sujtásaiban, zsinórzatában, cifraságaiban, hanem lelkében. Ez a zene, amelyet egy modern zenekar ragyogó köntöséhen vezet Kálmán Imre a nagyvilág közönsége elé, színpadilag olyan hatásosan van földolgozva, hogy felülmúlni egyszerűen lehetetlen. A vidám és komoly hangulatok váltakozásában, a ki nem apadó invencióra valló szólamok beosztásában, az ének- és táncszámok kellő arányában és a finálék felfokozásában céltudatosabb és biztosabb mestere az operettnek ma nincsen Kálmánnál. A főpróbán, amelynek Bécsben zárkózott és hűvös közönsége szokott lenni, viharos tapsok ünnepelték ma Kálmán Imrét.”

Ide kapcsolódik:
Papageno színháza

A librettót, amelyben többen felfedezi vélték Feuillet: Egy szegény ifjú története című színművét, viszont már kevéssé dicsérték a kiküldött magyar zsurnaliszták, de még a pesti premier után is silánynak tartották. A kolozsvári Ellenzék munkatársa nem kertel: „Ez a fércmunka a legszebb magyar romantikát teszi gúny tárgyává a kasszasiker érdekében.” Hamvas József bővebb lére ereszti:

„Amíg a zene szól, minden csupa gyönyörűség, de a mikor megkondul a próza repedt harangja, az elbárgyult német együgyűség ötlettelen sivatagjának tikkasztó lehelete csap ki a közönségre.”

Faragó Jenő  októberben, már Pesten, lakonikus tömörséggel mindössze ennyit írt: „Nem rossz librettó ez; csak — bécsi…” Vannak 21. századi színdarabírók, akik ezekért a jelzőkért komoly kártérítési igénnyel bíróság elé citálnák az újságírót. Pedig amit Pesten láttak, az már a Harsányi Zsolt által megerősített dramaturgiai építmény volt, amiből minden műmagyarosságot sikerült kiirtani… (Hogy mit jelentett az operett, pláne egy Kálmán-operett, jegyezzük meg, hogy arról is pletykáltak, Kálmán Imre kizárólag Gábor Andorral akart dolgozni, és azt is megtudhatta a pesti újságolvasó, hogy Harsányi Zsolt leadta a fordítást.)

És most jöjjön két egészen különös történet. Az első a játszási jog megszerzéséről szól. Ahogy már említettük, a bécsi bemutató idején még egyáltalán nem lehetett tudni, hogy a Fővárosi Operettszínház, a Vígszínház vagy a Király Színház tűzi-e műsorára a darabot. Pont csak 1924 júniusában került az ügy végére. A Király Színház, azaz Beöthy László  megkapta az engedélyt, de Kálmán Imre a szereposztásra vonatkozó feltételeket szabott. Amit ajánlottak neki, nem nyerte el a tetszését. Ekkor ismét tárgyalásba kezdtek Bécsben Kálmánnal, aki végül lemondott a szereposztási jogról és a Király Színház mellett döntött. Nem véletlenül: „Kálmán Imre egy levelében közölte azt, hogy operettjét azért volt kénytelen átengedni a Király Színháznak, mert nem akarta vállalni a felelősséget a Király Színház megszűnéséért. A Világ bécsi tudósítójának értesülése szerint a rejtélyes mondat arra vonatkozik, hogy

Faludi Jenő, aki a Marica grófnő megszerzése végett már másodízben utazott Bécsbe, Kálmán Imre előtt kijelentette, hogy a nyár végével már nem nyitja meg a Király Színházat és mozivá alakítja át a színházépületet akkor, ha nem kapja meg Kálmán új operettjének előadási jogát.

Mivel a Kálmán-operettek jó része a Király Színházból indult el útjára a világ körül, Kálmán Imre nem akarta, hogy miatta veszítse el kenyerét a Király Színház személyzete, és így nem csupán az operett átengedésével akart szolgálatot tenni a Király Színház fenntartásának, hanem azzal is, hogy elejtette feltételeinek nagy részét az operett előadására és szereposztására nézve” – foglalták össze az eseményeket. Szívhúrok pengetése vagy egyszerű érzelmi zsarolás volt ez? Döntse el ki-ki maga!

A második pedig a szereposztás alakulásáról szól, amit ha valaki követni akart, hónapokig csak kapkodta a fejét és izgulhatott. Petráss Sári lesz a pesti Marica? (Akkor épp abbahagyta a pályát.) Kosáry Emmi otthagyja a bécsi Maricát, amit oly sikeresen átvett, vagy megy inkább Berlinbe? (Ment Berlinbe, mert ott megkapta az esténkénti 80 dolláros fellépti díjat.) Jön a Zsazsa, azaz Fedák Sári? (Nem, mert novemberig szerződés köti, Beöthy nem halaszthat bemutatót a fent említett gazdasági okok miatt.) Kiengedi-e Hevesi Sándor  a Nemzetiből Kiss Ferencet? (Mindezt öt nappal a szezonkezdés előtt…) Egy szó mint száz: Tihanyi Vilmos rendezte az előadást, Nagypál Béla volt a karmester, Maricát Lábass Juci, Taszilót Kiss Ferenc, Lizát Vaály Ilona, Zsupánt Rátkai Márton játszotta. Mellettük Pálmay Ilka, Latabár Árpád is színre lépett.

A Marica grófnő szereplői az előadás sajtótájékoztatóján. A képen (balról jobbra) Erdős Attila, Bojtos Luca, Dénes Viktor, Széles Flóra, Homonnay Zsolt, Lévai Enikő, Dolhai Attila, Szendy Szilvi, Laki Péter, Kiss Zoltán – fotó: Szobonyai Patrícia

Már a főpróbára be akart jutni egész Budapest, a lapokból kiderül, Kálmán Imrével való rokonságra négyen, Harsányi Zsoltéra heten, Révész Jenőére húszán hivatkoztak. Erre az estére ugyanis nem adtak ki jegyeket, csak meghívókat, azok nem helyre szóltak, így aztán másfél órás késéssel kezdődött az előadás. Volt, aki nem volt hajlandó az egyébként újságíróknak fenntartott helyről elülni, és rendőrt kellett hívni. A páholyokban ült többek között Rákosi Jenő, Rákosi Szidi, Hevesi Sándor, a konkurencia igazgatói, Jób Dániel és Roboz Imre, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Bajor Gizi. A csúszás miatt irgalmatlan későn ért véget az előadás, de a sikert ez sem befolyásolta. Már két héttel a bemutató előtt elkelt az első kilenc ház. Míg a többi színházat erősen sújtotta a dekonjunktúra, az elképesztő infláció miatt kongtak az ürességtől, a Királyban jól fogytak a jegyek 100 estére és délutánra.

Aztán a 150 előadásra szerződött Kiss a századik után visszament Biberachnak, Ádámnak, Cyranónak: „Gyűlölöm a sorozatos előadások lélektelen mechanizmusát, féltem kifejező eszközeimet az elszürküléstől, nem akarok belesüllyedni a könnyű sikerek ingoványos talajába.” A Király Színház látogatottsága pedig drasztikusan visszaesett. De ez egy másik történet, ez máskor meséljük el.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X