Szerző: Kerekes György-Pallai Péter

Louis, Ella és Billie karrierje több évtizeden ível át, talán ezért feledkeznek meg oly gyakran a jazztörténészek Mildred Baileyről, aki az 1920-as években kezdte a pályafutását, és még a negyvenes években is énekelt, de csak a harmincas években tündökölt igazán. A fehér bőrű, fiatalkorában gyönyörű arcú, de már akkor is nagyon elhízott énekesnő részben indián származású volt. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Mildred Rinker néven született, fivére, Al Rinker Bing Crosbyval és Harry Barrisszel együtt alkotta a Paul Whiteman-zenekar vokálegyüttesét, a Rhythm Boyst. Így került Mildred is a mamutzenekarba, amelynek –…

Tovább

Az első énekes, akinek előadásmódja – ha öntudatlanul is – kiegészítette, sőt inspirálta hangszeres zenésztársaiét, Bessie Smith volt, akinek  a blues császárnőjeként őrzi a nevét az emlékezet. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Ugyanakkor nemcsak a jazztörténészek, de a zenészek közül is sokan Bessie Smitht tartják számon az első jazz énekesnőként a műfaj történetében. Az amerikai szakíró és jazztörténész, Gary Giddins ezt azzal indokolja, hogy Smith elődei és kortársai – legalábbis lemezen, hiszen ez az egyetlen hitelt érdemlő forrás a korszakból – jóformán szenvtelenül énekelték végig a szöveget. Bessie Smith azonban páratlan…

Tovább

A második világháború után sokat veszített a jazz a szvingkorszakban még toronymagas népszerűségéből. Noha a háború utáni éveket a szvingbigbandek hanyatlása jellemezte, a közízlés még jó ideig a szvinggel azonosította a jazzt, ezt a stílust tekintette a mainstreamnek, vagyis a jazz fősodrának. Mottóként talán azt a híres, de számunkra ismeretlen forrásból származó rosszindulatú mondást használhatnánk, mely szerint Charlie Parkerrel a jazz táncolhatatlanná, Coltrane-nel pedig hallgathatatlanná vált. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Természetesen ezt a jazzrajongók nem így érzik, de a közönség létszámának szempontjából megfontolandó az állítás. A 40-es évek derekán, amikor…

Tovább

Hiába jöttek a sikerek, újdonsült felesége, Lil tovább duruzsolt Louis Armstrong fülébe arról, hogy alakítson külön zenekart, amelyben ő lehet az első trombitás és a zenekar vezetője. Valóban, Armstrong egyre szűkebbnek érezte a lehetőségeit Joe King Oliver Creole Jazz Band együttesében, és fájdalommal ugyan, de 1924 tavaszán – utolsóként – kivált a zenekarból. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Ekkoriban alakult New Yorkban egy – mondhatni – kísérleti együttes a zongorista Fletcher Henderson vezetésével. Henderson egy igazi, ösztönös blueszenészt, egy valódi New Orleans-i szellemű és hangzású trombitást keresett a Roseland Caféban játszó…

Tovább

1924 februárjában egy, a New York-i Aeolian Hallban rendezett koncerten egy huszonhat éves zeneszerző-zongorista mutatta be kompozícióját Paul Whiteman együttesének kíséretében. A fiatal zongoristát George Gershwinnek hívták, a darab címe: Rhapsody in Blue. Paul Whiteman denveri hegedűs és zenetanár volt, aki szimfonikus zenekarban kezdett muzsikálni, később fehér zenészekből rendkívül sikeres zenekart épített föl, amely nem sokkal 1920-as megalakulása után milliós példányszámban eladott lemezekkel dicsekedhetett. Whiteman valójában nem volt jazz-zenész, de kiváló érzéke volt ahhoz, hogy felismerje a jó zenészeket és meghallja az idők szavát. Ő is hitt abban, hogy a jó jazz csiszolja az emberek zenei ízlését, és legalább olyan…

Tovább

A Brubeck Quartet jelentősége annak ellenére óriási, hogy zenéjük egy ideig nem volt divatos. Ami elvitathatatlan, hogy klasszicista törekvésükkel szoros kapcsolatot teremtettek a jazz és a kortárs komolyzene között, népszerűvé tették az igényes, elmélyült, kompozíciós jazzmuzsikát, harmóniai és ritmikai kísérleteikkel tágították a jazz határait. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo, Nook, DiBook 1953-tól a Brubeck Quartet a világ egyik legnépszerűbb jazzegyüttese lett, 1956-ban a dobos Joe Morello, majd 1958-ban az afroamerikai bőgős, Gene Wright csatlakozott az együtteshez, és kialakult a klasszikus Brubeck Quartet. Szinte az egész világot bejárták, és mindenhol tetszést aratott a muzsikájuk.…

Tovább

A jazz és ezen belül bármelyik hangszer játékmódjának fejlődését nemcsak az elismert nagyok, de azok a csodálatos zenészek is befolyásolták, akikről nem szól a fáma, mert a közönség valahogy nem ismerte fel kivételes tehetségüket, csak a zenésztársak. Ilyen volt a trombitán Freddie Webster is, aki a negyvenes évek első felében Harlem egyik népszerű formációjában, Lucky Millinder zenekarában játszott. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A fiatal Miles Davisre nagy hatással volt Webster játéka, jó barátok is lettek New Yorkban. Önéletrajzában így ír róla Davis: „Első New York-i napjaimban Freddie Webster volt istenigazából…

Tovább

„Fogalmam sincs, hová jutunk innen, de azt hiszem, senki másnak sem. Valamilyen rádiós felkérésben reménykedünk, mert akkor legalább egyszerre háromnál több ember hallhatná a muzsikánkat” – írta 1937-ben egy barátjának Glenn Miller, amikor New York elegáns szállodáinak báltermeiben játszottak. 1939-ben teljesült Miller vágya, hogy saját rádióműsora legyen, és ekkor vette fel a zenekar pályafutása, sőt az egész szvingkorszak legnagyobb lemezsikerét, az In the Mood (Hangulatban) című darabot. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Ez Joe Garland szerzeménye volt, amelyet eredetileg 8 percre írt, és Artie Shaw-nak ajánlott fel először, ő azonban a 78-as…

Tovább