Szerző: László Ferenc

Négy markáns művészegyéniség, négy imponáló világkarrier. Baráti Kristóf, Szűcs Máté, Várdai István és Várjon Dénes Brahms zongorás kvartettjeiben sem a négyesért fog játszani. A kamaramuzsikálás, az valami más, az valami több: a zenészinterjúk visszatérő, sőt már-már állandónak tekinthető eleme ez a vajmi nehezen szavakba foglalható, ám a közönség számára is mélyen átélhető igazság. S mégis, kár lenne tagadnunk, hogy volt egy-két évtized az ezredforduló táján, amikor a magyar koncertéletben valamelyest alábbszállt a szorosabb értelemben vett kamarazenélés becse. A méltán nevezetes hazai vonósnégyesek persze akkoriban is koncerteztek, a világhírű magyar kamaratradíciót továbbra is ápolták, és néha különlegesen emlékezetes élménnyé vált legendás…

Operát tervezett komponálni Shakespeare Macbethjéből, sőt Romulus és Remus antik regéjéből is, ám Beethoven végül mégis „egyoperás” szerző maradt. A Fidelio azonban minden szempontból több mint csak egy opera. November 3-án Hollerung Gábor vezényletével, Gábor Sylvie rendezésében láthatjuk a Müpa színpadán. „Minden gyermekem közül a Fidelio járt a legtöbb szülési fájdalommal” – ha hihetünk a kortársi beszámolóknak, ezt mondta kevéssel a halála előtt Ludwig van Beethoven, s jóllehet, a géniuszi műjegyzék köztudottan tele van nehezen fogant és hosszú vajúdás eredményeként napvilágot látott kompozíciókkal, a megfogalmazás mégsem tekinthető túlzásnak. A Fidelio keletkezéstörténete ugyanis valóságos regény, méghozzá a mozgalmas és fordulatos fajtából.…

„Tudta, hogy a hit a szív fenntartója. A munkásoknak a földeken, a boldogtalanoknak, a megszomorítottaknak a környezetében példaként kínálta magát, hivalkodás nélkül, alázattal, szigorúan, hogy hasznára legyen a lelkiismeretüknek. S itt meg kell állnom a vizsgálódásban, ha továbbmennék, az messzire elvinne a lélektani kutatás tekervényeibe, ahol nagyszerű zsenije semmit sem veszíthet, de én magam, félek, eltévednék. Eszmei, erkölcsi és társadalmi értelemben nagy keresztény volt. Ám vigyázzunk, hogy ne mutassuk őt katolikusnak, mert a szó politikai és szigorúan teológiai értelmében semmi sem lenne távolabb az igazságtól, mint ez.” Verdit kevéssel a halála után jellemezte ekképp Arrigo Boito, szembetűnő óvatossággal kezelve csodált…

Van okunk a Voltaire művének címében említett optimizmusra: október 13-án a CAFe Budapest keretében színre kerül a Müpában a Candide. Leonard Bernstein operettjéről a fesztiválprodukció karmesterét, Hámori Mátét kérdeztük. – A születési centenárium idén újra felfedezteti velünk Leonard Bernstein művészetét. A te Bernstein-képedet átrajzolta ez az év? – Bernsteint én már a centenárium előtt szerettem és becsültem zeneszerzőként is, bár csak egy aprócska művet dirigáltam tőle korábban. Idén viszont a korai Jeremiás szimfóniát, és a furcsa, de zseniális mise három gyönyörű meditációját is előadhattam a maratonon, Várdai István szólójával. Szemenyei János zongorázik, zenét szerez, és olyan énekes színész, aki nemcsak…

Fordulatokban gazdag történelem, a kultúra és a művészet identitásőrző szerepe s a nagyvilág által egyöntetűen elismert muzikalitás: ez mind elmondható hazánkról — és éppígy az Európai Hidak fesztivál idei vendégeiről, Lengyelországról, Litvániáról, Lettországról és Észtországról is. Ahogyan az is közös történelmi tény, hogy hajdanán ezek a nemzetek egyként a nyugati kultúrkört választották, s utóbb aztán keletről és nyugatról egyaránt érték komoly kihívások és életveszélyes támadások mindannyiukat. Az észtekkel azonos nyelvcsaládba tartozunk, a lengyelekkel több közös uralkodó és néhány szabadságmozgalom emléke, évszázados rokonszenv, valamint egy sokat idézett baráti-borozós mondás kapcsol össze minket, s a litvánok első keresztény fejedelmi hitvese, a majdani…

Orgona és szaxofon: első pillantásra igazán furcsa párnak tűnhet. Ám hallás után a „furcsa” szót inkább az „izgalmas” jelzőre cseréljük majd. Legalábbis ilyesmit ígér számunkra Reitze Smits és a Budapest Saxophone Quartet közös koncertje.  A hangszerek királynője — hagyományosan ekképpen szokás méltatni az orgonát, és ez a megjelölés a tekintélyes múltú és terjedelmű instrumentum előkelő rangján túl kétségkívül egyfajta fényes elszigeteltséget is érzékeltet. Sok évszázados szakrális szerepe, önmagában is teljes hangzásuniverzuma és persze mérete ugyanis valóban elkülöníti az orgonát a többi hangszertől, és ezen a helyzeten sokáig leginkább csak a merészebb és monumentális hatásra törekvő szimfonisták igyekeztek változtatni. A cikk…

A legtöbbünk lelkében makacsul ott lakozó, ábrándos romantikus számára majd’ mindig meghitten ismerős tájakat idéz Dvořák zenéje. Akkor is, ha eleddig tán még nem is barangoltunk cseh erdőkben. A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg. „Megfelelő, de inkább csak gyakorlati tehetség; úgy tűnik, minden törekvése csupán a gyakorlati tudás és készség megszerzésére irányul, az elmélet terén kevesebbet nyújt.” Hajdan konzervatóriumi professzorai összegezték ezekkel a szavakkal a diplomázó Antonín Dvořák erősen behatároltnak vélt képességeit, és mi tagadás, nem is tévedtek olyan rettenetesen nagyot, mint azt elsőre gondolnánk. A cseh komponista ugyanis valóban nem volt csillogó szellem, nem bírt tudós intellektussal,…

Zeneszerző, karmester, zongorista, szenvedélyes zenei ismeretterjesztő és túláradó temperamentumú showman – ez mind Leonard Bernstein volt egykor. A Kennedy család imádta, Nixon elnök nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel illette, az FBI-nál hétszáz oldalas akta gyűlt össze róla, az ő jellemzésére alkották meg a „radical chic” kifejezést, és szerette megölelni meg szájon csókolni a számára kedves nőket és férfiakat egyaránt. Bernstein élete és pályafutása mondhatni nyitott könyv előttünk: sorsfordító 1943-as karmesteri beugrásától (Bruno Walter helyett fellépve a New York-i Filharmonikusok koncertjén) a West Side Story világsikerén vagy épp a Budapesten elvezényelt-eltáncolt Pulykagaloppon át egészen a legutolsó, köhögőrohamba fulladt hangversenyig 1990 augusztusában. Mikor:…

Wagner a közmegegyezés szerint egyszemélyes ligát alkot: egyedülálló – több értelemben is. „A Ring gyűrűi”-évad számos, jórészt felfedezésértékű estéje most némiképp átrajzolja e vélelmünket. Richard Wagner az életművét tudatosan elkülönítette az operairodalom többi részétől, a kezdetektől önmaga szövegkönyvírója volt, és zenedrámái számára – hatalmas energiákat és összegeket mozgósítva – egy külön, kultikus játszóhelyet építtetett Bayreuthban. Sosem akart egy lenni a Maestrók sorában, a közönség igényeinek ünnepelt kiszolgálója – Wagner leigázta a saját korát és az utókort egyaránt. Mi több, szolgálatába állította még a múltat is: a mitikus múltat éppúgy, mint a zenetörténetet. „Sem utódja, sem boldog őse” – Ady Endréhez…

Mozartot szeretjük, imádjuk, sőt mi több, még ismerni is véljük. Mégis könnyen megérthető, miért épp az ő zenéje kerül a Liszt Ferenc Kamarazenekar Felfedezések-koncertjének középpontjába. A fiatalság, érzékletesebb szóval az ifjúság lesz a kulcsszava a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 11-­i Mozart­-hangversenyének. Két 1997­-es születésű, tehát alig huszonéves szólista lép ugyanis a dobogóra, hogy egy­egy Mozart­-zongoraverseny magánszólamát eljátssza: Kocsis Krisztián és Balogh Ádám. A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg. Az előbbi fiatalember négyévesen kezdett komponálni és improvizálni, így tehát Kocsis Krisztián zenei múltja immár másfél évtizednél is nagyobb távra tekinthet vissza. Versenysikerek sora és az utóbbi években mind több koncertfellépés jelzi…