Szerző: Papp Tímea

Nemrég ismét Budapesten járt Plácido Domingo spanyol énekes, hogy a Virtuózok című tehetségkutató új főcímdalár rögzítsék. A 80. születésnapjához közeledő művész exkluzív interjút adott lapunknak pályájáról és hazánkhoz fűződő kapcsolatáról. – Több mint 150 szerepet énekelt és 50 évet töltött a Scalában. Mi motiválja még, mik a legfontosabb céljai, amit el szeretne érni? – Egy ilyen hosszú pályán, amit a Scalában és a világ más nagy operaházaiban töltöttem, az én koromban, teljesen természetes, hogy kevés időm marad az éneklésre, de amíg a közönség látni, hallani akar engem, addig nem hagyom abba a fellépéseket. Bár szerepel a jövőbeli terveimben néhány koncert,…

Tovább

Nem túlzás, ha azt mondjuk, a FÉSZEK Művészklub minden szeglete megannyi történetet rejt, hiszen fennállásának 119 éve alatt a magyar kultúra meghatározó képviselői fordultak meg falai között a nap minden szakában. Voltak, aki adott eseményre, előadóestre, felolvasásra vagy kiállításra jöttek, mások megbeszélt találkozóra, míg sokan csak úgy betértek egy ebédre vagy egy vacsorára. Itt hangzott el azoknak az anekdotáknak egy része is, amelyeket Sumonyi Zoltán Tessék mondani, milyen vallású? című új könyvében gyűjtött össze. Az író-költővel, aki a FÉSZEK Művészklub vezetőségének egyik alelnökeként az irodalmi tagozatot képviseli, erről a kötetről és az intézmény Új Írás estjeiről beszélgettünk. –  Emlékszik, mióta…

Tovább

Szeptember 13-án mutatja be egy független, kifejezetten erre a projektre szerveződött szabadcsapat John Osborne 1956-ban írt, nagyon erősen a korabeli angol közegben gyökerező darabját, a Nézz vissza haraggal-t. A produkció és a társulat Barna Zsombor ötletéből jött létre, akit az előadás létrehozásának különböző aspektusáaról kérdeztünk. – Tiéd az ötlet, a fordítás és részben a koncepció. Mi volt rád akkora hatással, hogy azt érezted, meg kell csinálnod ezt az előadást? – Amikor négy évvel ezelőtt Erasmus-ösztöndíjjal kijutottam Canterburybe, hogy egy féléven keresztül ott tanuljak színészetet, kezembe került John Osborne drámája. Nem állítom, hogy minden sorát tökéletesen értettem, de elképesztő szenvedély és…

Tovább

Elfriede Jelinek gyilkos humora mellett frizurája, sminkje hosszú évek óta változatlan, és a japán Yamamoto divatház ruháihoz is ragaszkodik. Kutatói, filmre és színpadra vivői a megmondhatói, ez álarc, vagy ez maga az arc.  Kis magyar jelinekológia Az Árnyék (Eurüdiké mondja) című darab szeptember 8-i Trafó-beli bemutatójával bővül a magyar nyelven elérhető Elfriede Jelinek-életmű. A zongoratanárnő és a Kis csukák írójaként ismertük meg a 90-es évek végén az írónőt, akinek Kéj című regénye, Egy sportdarab, Téli utazás és Düh című darabjai jelentek meg kötetben magyarul. Különös színpadi világával először 2005-ben találkozhattunk: a Krétakör felolvasó-színházi sorozatában mutatták be Bagossy László rendezésében, az…

Tovább

Egy morális kérdéseket felvető sci-fi-thrillerrel indítja az évadot a Trafó: a TÁP Színház egy kortárs amerikai darabot mutat be, amely szeptember 4-én és 5-én látható. Az előadás rendezőjével, Vajdai Vilmossal beszélgettünk. A Menedék A Táp Színház az Utas és holdvilág után új darabbal jelentkezik, és nyitja meg a Trafó pandémia utáni szezonját. Mindjárt a virtuális jövőbe ugrunk, merész vízió tárul elénk egy sor erkölcsi kérdéssel. Egy nyomozás, melynek kapcsán eljutunk a felelősség kérdéséig. A darab a közeljövőben játszódik, amikor is a globalizáció hatásai már teljesen átformálták a világot. A természet szinte teljesen kipusztult, a növények luxuscikknek számítanak, mindent…

Tovább

Nő I, II, III, IV – különös szerepnevek, olyan, mintha minden személyességet nélkülöznének; de az az állandó érzelmi feszültség, ami a Gardénia történetében nem egyszer robban ki, felkeltheti bennünk a gyanút, hogy a szerző, Elżbieta Chowaniec nagyon közelről ismerte hőseit. És bár a Gardénia egy lengyel család négy generációjáról szól, mi is pontosan értjük és érezzük a történetet. „A gardénia nemes és érzékeny dísznövény. Termesztése a trópusokon többezer éves hagyomány, de Európában is csaknem fél évezrede jelen van már. Ám trópusi származásának köszönhetően nevelése a mi éghajlatunkon nem egyszerű feladat. Bár jelentős odafigyeléssel nem lehetetlen.” Elżbieta Chowaniec a mai…

Tovább

A StageHive 800.000 forint összdíjazású pályázatára a 2020/2021-es évadban megvalósuló előadó-művészeti projekteket bemutató videóval lehetett jelentkezni. A Papageno egyik különdíját az Agyagkamasz című kísérleti színházi előadás, műfaját tekintve interaktív színházi formálódás kapta. A projekt létrehozójával, Nagy Orsolyával beszélgettünk. Agyagkamasz Arról szeretnénk előadást készíteni, hogy a különböző belső-, illetve külső szülői, tanári, mentori behatások, legyenek azok akár pozitívak, vagy negatívak, verbálisak vagy nonverbálisak, közvetlenek vagy közvetettek, hogyan formálják az ember kialakulóban és fejlődésben lévő személyiségét. Ennek formai eszközéül a kerámia-, azon belül is a porcelánkészítés folyamatát, különböző stádiumait választottuk. Engedjük, hogy a történetek formáljanak minket, ahogy mi is formáljuk a…

Tovább

A StageHive 800.000 forint összdíjazású pályázatára a 2020/2021-es évadban megvalósuló előadó-művészeti projekteket bemutató videóval lehetett jelentkezni. A szakmai zsűri díjazottja A krétakör című tantermi előadás lett. A projekt létrehozójával, a Bertolt Brecht drámájából készülő részvételi színházi produkció rendezőjével, Fodor Orsival beszélgettünk. A krétakör Feldolgozó foglalkozással és online beavató projekttel egybekötött tantermi előadás Brechtre, 4 színészre, roncsolt grúz népzenére, iskolai terekre, és a salamoni-kínai-brechti krétakörre. A három évezrede a kollektív emlékezetben létező krétakörrel most a segítség és a jó fogalmát járjuk körbe. Brecht A kaukázusi krétakör című drámája alapján készülő A krétakör a segítségnyújtás identitásformáló erejét helyezi középpontba. A…

Tovább

A Színházi Dramaturgok Céhének nagy hagyományú drámafejlesztő programsorozata, a Nyílt Fórum idén részben az online térbe költözik: június 15. és 20. között a céh Facebook-oldalán mutatják be Dézsi Fruzsina, Dóka Péter, Horváth János Antal, Molnár T. Eszter, O. Horváth Sári és Tóth Réka Ágnes darabjait. Orbán Esztert, a szervezet társelnökét a Nyílt Fórum történetéről, jelentőségéről, illetve a járványhelyzet Nyílt Fórumot érintő kihívásairól kérdeztük. – Mi az a Nyílt Fórum? Mióta működik, és hogyan alakult át az utóbbi években? – A Nyílt Fórum, teljes vagy „lánykori” nevén a Kortárs Drámák Nyílt Fóruma egy, a Színházi Dramaturgok Céhe több, mint 30 éves…

Tovább

„Új formák kellenek” – Kosztya Trepljov oly jól ismert mondata a koronavírus-járvány miatt új hangsúlyt kapott. A Madách Színház is kísérletezésbe fogott, amelynek első állomása – talán nem véletlenül? – az Anton Pavlovics Csehov és Olga Knyipper levelezéséből készült Örökké fogd a kezem!, második pedig a június 11. és 17. között öt este látható Jövőre, veled, ugyanitt. Ez utóbbi előadás rendezőjével, Harangi Máriával csupa olyan dologról beszélgettünk, amire illik a „nem szokványos” jelző. – Hogyan jött a felkérés? – Szirtes Tamás keresett meg. Biztos vagyok abban, hogy amikor beállt a vészhelyzet, ő azonnal elkezdett agyalni azon, hogyan lehetne ezek között…

Tovább