Szerző: (x)

A Zeneakadémia Nagyterméből online közvetítik a Concerto Budapest évnyitó duplakoncertjét január 15-én. A Beethoven-nap sikere után ismét tematikus program várja a hallgatókat: ezúttal Johann Sebastian Bach zenéje áll majd a fókuszban. Ahogy a világon mindenki, a Concerto Budapest is kénytelen volt jelentősen alakítani tervein, alkalmazkodva a kialakult helyzethez. A változtatások azonban nemcsak lemondással jártak, de új lehetőségeket is nyitottak. Így jöhetett létre Bach fenséges zenéjét középpontba állító, két hangversenyből álló Bach-évnyitó is, amelynek 18.00 órakor kezdődő első estjén Matan Porat csatlakozik majd a zenekarhoz. Az izraeli zongorista eredetileg júniusban vendégszerepelt volna a Concerto Budapestnél, s bár az akkori koncert nem valósulhatott meg,…

Tovább

Január 15-én és 16-án közvetíti a Budapesti Operettszínház a Tajtékos dalok című Boris Vian-revüt, amelyben egyszerre van jelen a határtalan derű és az életszeretet, a romantika és az abszurd, a stiláris játék és a morbid humor. A Kiss Csaba rendezte előadásban – pontosan úgy, mint Boris Vian életművében és életében – minden komoly. Vagy épp ellenkezőleg: semmi sem az. És ennek így kell lennie. – Mondják, hogy a meglepő asszociációk és a nyelvi kreativitás miatt Boris Vian egyszerre a fordítók álma és rémálma. Mi Boris Vian a színházi rendezőnek? – Ugyanez, és talán ez az oka annak, hogy a darabjait…

Tovább

Augusztus 29. és szeptember 5. között zajlik a járvány miatt tavaly elhalasztott tekintélyes megmérettetés, amelyre 2020-ban rekordszámú jelentkezés érkezett. A világ 47 országából 255 fiatal művész adott be érvényes pályázatot az immár negyedik alkalommal megrendezendő Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre a 2020 tavaszi határidőre. A Marton Éva professzor emerita vezette előzsűri – amelynek munkájában Kiss-B. Atilla Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, valamint Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója vett még részt – kifejezetten magas színvonalúnak értékelte az online beküldött jelentkezéseket, ezért is válogatott be több versenyzőt, mint bármelyik korábbi versenyen. Döntésük értelmében 32…

Tovább

A Déryné Program társulata két saját produkciót mutatott be 2020-ban, melyek közül az egyik Herczeg Ferenc 1907-es Déryné ifjasszony című színművéből készült. A Vidnyánszky Attila által rendezett előadás premierjét 2020. szeptember 18-án a százhalombattai Barátság Kulturális Központban tartották. A budapesti bemutatóra 2020. október 8-án a Nemzeti Színházban került sor. Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója a darabválasztás kapcsán elmondta, hogy már a program megalakulásakor tudták, hogy a Déryné ifjasszony című művet az elsők között szeretnék bemutatni a program névadója előtt tisztelegve. A „zászlóshajónak” tervezett előadás előkészítésével pedig a társulatépítés folyamata is összekapcsolódott. https://www.youtube.com/watch?v=Qx3rNrOgxfY&feature=emb_logo Az előadás főhajtás a magyar színjátszás…

Tovább

Hello – így köszön be a zeneszerző a nappalijából a nappalinkba a MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar MÜPA-ból sugárzott koncertjén, ezzel rögtön megkérdőjelezve a komolyzenével kapcsolatos berögződéseinket. Az Ajtony Csaba által vezényelt zenekar a közép-európai zenei teret egységként kezeli, és egyetlen ívben kapcsolja össze a múltat és jelent. A koncertre az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében kerül sor. A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekart a Bécsi Zeneakadémia volt hallgatói alapították 2007-ben. A zenekar a hangversenyt összművészeti alkotásként fogja fel, és mai zeneszerzőkkel való együttműködése mellett gondozza a 20. századi közép-európai zenei tradíció egészét, valamint a historikus repertoár mai zenéhez kapcsolódó részét. Ciklusba rendezett és…

Tovább

Klasszikus, jazz- és népzenei sorozatokat is kínál a Zeneakadémia 2021 első felére. A járvány miatt szünetelő jegyértékesítés megkezdéséig kiváló minőségű, ingyenes online közvetítések várják a muzsika rajongóit. Idei műsortervét a Zeneakadémia úgy alakította ki, hogy a koncertek különleges élményt nyújtsanak mind online, mind a közönség lehetséges részvételével, és a pandémiás helyzettől függetlenül hívja és várja közönségét – egyelőre a képernyők elé, és amint lehet, a szecessziós épület páratlan szépségű termeibe is. A még zárt ajtók mögött tartható koncerteket a Zeneakadémia kiváló, HD minőségű és ingyenes online közvetítésekként ajánlja a nagyérdemű számára, ezek folyamatosan frissülő listája ide kattintva érhető el. Az…

Tovább

A Gimesi Dóra díjnyertes színdarabjából, Kuthy Ágnes rendezésében színpadra állított előadás élő online bemutatóját január 16-án láthatja a nagyközönség. Nagy öröm az alkotók és a nézők számára egyaránt, hogy a járványhelyzet miatt először tavasszal, majd ősszel elhalasztott előadás végre a közönség elé kerülhet, és az élő közvetítés minden érdeklődő számára elérhető lesz az országban, sőt a határainkon túl is. Gimesi Dóra darabját, amely 2019-ben első díjat nyert a Kolibri Színház kortárs magyar szerzők számára hirdetett meghívásos drámapályázatán, Greta Thunberg svéd aktivista élete ihlette. Az előadás amellett, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a klímaváltozás égetően aktuális kérdéseire, egy különös…

Tovább

Nyilvános a Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének repertoárlistája a megmérettetés honlapján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2021. április 30-ig várja a fiatal kvartettek jelentkezését. Idén október 25. és 31. között kerül sor a 2021-es Bartók Világverseny élő fordulóira, amelyeket a tervek szerint közönség előtt rendeznek, de élőben közvetíti is őket a Zeneakadémia. A választható műveket tartalmazó lista a verseny honlapján már olvasható, és Haydntól Ligetiig a vonósnégyes-irodalom kiemelkedő kompozícióit tartalmazza. A repertoárban szerepel természetesen Bartók, illetve a 2020-as, zeneszerzőknek megrendezett (és rekordszámú pályázót vonzó) forduló díjazott művei: az első helyezett japán Okamoto Sinszuke és a különdíjas Brandenburg Ádám darabja is. Az…

Tovább

A Déryné Program Barangoló alprogramjába beválasztott fiatal alkotócsoportok nemcsak anyagi támogatásban részesülnek, hanem próbahelyet és mentort is kapnak, aki végigköveti a projekt megvalósítását. A mentorok feladata, hogy a kiírásban lefektetett preferenciákat képviseljék az előadások anyagainak, témáinak kiválasztása során, valamint hogy beszámolókat készítsenek a jelentkezőkről. Resetár Dániel, a Barangoló alprogram vezetője a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttesnél és a pécsi Oberon társulatnál mentor. „A pandémia alatt is megpróbálom folyamatosan segíteni a munkájukat a háttérből, a szerződéskötéstől egészen az előadásról készített anyagok kommunikációjáig. A teljes alprogram vezetőjeként pedig gondoskodnom kell arról is, hogy mindegyik részt vevő csoport ugyanilyen gondoskodást és szakmai odafigyelést kapjon” –…

Tovább

Immáron nyolcadik alkalommal veszi kezdetét a kortárs zenei eseménysorozat, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, mely 2021. január 8-17-ig várja az érdeklődőket ezúttal az online térben, és azt követően későbbi időpontban is az évad során. Ingyenes, online koncertek, beszélgetések, közönségtalálkozók, filmvetítések, műhelyfoglalkozások, mindez a játék égisze alatt. Mutatjuk, hogy melyik koncerteket követhetitek élőben a Papageno Facebook-oldalán! A koronavírus járvány természetesen átrajzolta a hagyományosan minikonferenciákkal, számtalan helyszínen megszámlálhatatlanul sok programmal jelentkező Átlátszó Hang idei programtérképét is, de így is bőven lesz miből válogatniuk az újzene kedvelőinek. A fesztivál idei kiemelt témája a JÁTÉK, mely számos asszociációt vonz, elég arra gondolni, hogy magyarul –…

Tovább