Címke: hongkong

Újabb rekord született – Joan Mitchell továbbra is az egyik legkeresettebb női alkotó

A múlt hét közepén nyílt meg a Távol-Keleten az Art Basel Hongkong műkereskedelmi vásár, és bár a korlátozások miatt a forgalom egyelőre még elmarad a korábban megszokott volumenűtől, azért az igazán kvalitásos műalkotásokra most is van kereslet. Joan Mitchell például mindjárt a vásár nyitónapján új egyéni szerzői ár-csúcsot ért el egy a piacon korábban már […]

A Távol-Keleten is életműdíjjal ismerték el Erdei Pétert

Erdei Péter Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy az Ázsiai Ifjúsági Kórusok Szövetsége életműdíját vehette át Hongkongban. A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korábbi igazgatója egy rangos, kórusvezetők számára kiírt verseny zsűrielnöki feladatait látta el a Távol-Keleten. „Egy különlegesen magas színvonalú rendezvényen vettem részt: az első ázsiai világméretű karnagyi verseny döntőjére kaptam meghívást, egész pontosan a kilenctagú zsűri […]

Banksy Magritte-parafrázisa kerül kalapács alá Hongkongban

Március 29-én a Christie’s hongkongi modern és kortárs árverésén nyolcvanöt tételt visznek kalapács alá. A művek közül a legmagasabb előzetes becsértéket az inkognitóját konzekvensen és – az időről időre fel-felreppenő „leleplezések” ellenére – mindmáig sikeresen őrző brit graffitiművész, Banksy egyik munkája kapta: a René Magritte szürrealista festőművész talán legismertebb képét parafrazáló This is a pipe […]

Mozgalmas napokat tudhat maga mögött a kulturális élet – heti hírösszefoglaló

2019 tizenegyedik hetében a legnagyobb érdeklődésre azok a hírek tartottak számot, amelyekben beszámoltunk a kulturális és művészeti élet ünnepi kitüntetettjeiről, illetve a Kossuth- és Széchenyi-díjjal elismert alkotókról, előadókról, kutatókról. A színház iránt érdeklődők számára március közepe fontos dátum: ekkor derül ki a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja, amelyet idén Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója […]

Magyar fiatal is szerepel a hongkongi nemzetközi zeneszerző konferencián

A 25 éves Bucz Magor, a budapesti Zeneakadémia zeneszerző szakos hallgatója meghívást kapott a Hongkongban megrendezésre kerülő The Keyboard in the 21th Century / A 21. Század Billentyűs Zenéje nemzetközi zeneszerző konferenciára és hangversenysorozatra, ahol Aspetto című díjnyertes zongoraművét fogja előadni a hivatalos koncertprogram részeként. Az eseményre életkorbeli megkötés nélkül, a világ minden tájáról küldtek pályaműveket, […]

Káli Gábor: „A koncertre felkészített zenekart a pódiumon kell újjávarázsolni”  

Káli Gábor Németországban élő fiatal karmester rövid időn belül két nemzetközi karmesterversenyen is első helyezést szerzett, amivel nemcsak a nevét ismerte meg a zenei világ, de számos komoly felkérést is kapott. Az Universität der Künste Berlin egykori ösztöndíjasát kérdeztük karmesterségről, versenyekről és a további terveiről. – Hogyan alakult a zenei pályád a diploma után? – […]

Egy hongkongi táncos, aki ideológiák nélkül szeretett bele a magyar kultúrába

A színpadi tánc csak egy eszköz a táncházmozgalom valódi céljának eléréseéhez, mely a hagyományos táncok és zene közösségmegtartó erejének megélése és fenntártása városi környezetben is. Kenneth Tse, aki ázsiai tánccsoportjainak magyar néptáncot tanít, felismerte ezt az erőt. Szinte hihetetlen, de ázsiai fiatalok sajátjukként élik meg a magyar tánckultúrát, amit egy teljesen más kulturális közegben is […]

Budapestre érkeznek a magyar táncházmozgalom első számú ázsiai képviselői

Mérdföldkőhöz érkezett a magyar táncházmozgalom: a magyar nemzet határain túlnyúló, magyarul nem beszélő, de táncainkat, kultúránkat ápoló és továbbadó táncosok egyik legkiválóbbika, a hongkongi Kenneth Tse két évtizedes munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet kapott májusban. A Kelet-Ázsiában elismert táncos, táncpedagógus és koreográfus – aki Hongkongban és Taipeiben is egy-egy tánccsoportot vezet és Tímár Sándort tekinti a […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo