A Bayerische Staatsoper július közepén tartotta meg az évad utolsó premierjét. Az Oberon Weber utolsó operája, ami az operatörténet fontos darabja.
Blogok
A magyar rendező színrevitelében a hétvégén, a 68. Dubrovniki Nyári Fesztivál keretében mutatták be Händel ritkán hallható operáját, az Orlandót.
A negyvenes években lemezipar beindult, de a bigbandfelvételekre sokkal nagyobb volt a kereslet, mint az új muzsikát próbálgató kisegyüttesekére. A jogdíjak kérdését azonban sajátosan értelmezték.
Kiss Márton a La femme 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramjában azon dolgozik, hogy saját kezdeményezését, a Zene mindenkinek programsorozatot népszerűsítse, és minden magyar településre elvigye a komolyzenét.
Hatvan százalékkal több jegyet adtak el a Művészetek Völgyére, mint tavaly, és összesen mintegy 200 ezren voltak a fesztiválon, amelynek vigántpetendi komolyzenei helyszínén a Papageno jóvoltából hallhattak zenetörténeti előadásokat és koncerteket az érdeklődők.
Utolsó hetéhez ér a Klassz a pARTon! fesztivál, de ez nem jelenti azt, hogy a szervezők pihennének. Augusztus első hétköznapjaira Budapestre, Balatonfüredre, Szigligetre és Keszthelyre várják az érdeklődőket.
Az Esterházy-kastély következő piknikkoncertjén az izraeli klarinétművész, a hangszer egyik legismertebb szólistája nem csupán játszik a Haydn Filharmóniával, de vezényli is az együttest.
Ezekért a dallamokért (is) érdemes egy ilyen blogot írni.
A temesvári JazzyBIT energikus jazz-rock zenét játszik, blues, latin és funk elemekkel fűszerezve. Magyarországon is több alkalommal fellépett az együttes, legközelebb a SZIGET – Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon hallhatjuk őket augusztus 11-én.
A Kreatív Európa program keretében, évi 600.000 eurós támogatással biztosított az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (European Union Youth Orchestra – EUYO) jövője.