Kováts Adél: „Merülünk rendesen”

Kováts Adél - fotó: Dobos Tamás

A Radnóti Színház ebben az évadban hat helyszínen játszik, ami nem könnyű helyzet, de a nézők már nem tévesztik el, hova szól aznap a jegyük. Kováts Adélt erről és a legutóbbi, 10 című bemutatóról ezúttal nem mint a teátrum igazgatóját, hanem az előadásokban játszó színészként kérdeztük.

– Mennyi idő alatt válik otthonná, belakottá egy új színpad, egy új öltöző, ha nem egyestés vendégjátékra megy egy színész, hanem hosszabb időre kell berendezkedni valahol?

– Kilenc évig voltam a Hevesi Sándor téri Nemzeti Színház tagja, ami ma a Magyar Színház. A III. Richárd című előadásunkat most itt játsszuk. A földszinti öltözőket kaptuk meg. Amikor először megérkeztem, Gabi, az öltöztetőm tudtán kívül, ahhoz az asztalhoz költöztetett, ahol anno 9 évig öltöztem. Ez szép. De otthonná nem tud lenni, mert az itt van, a Radnótiban. Az Ódryban, ahol a Futótüzet és A párnaembert játsszuk, más a hangulat attól, hogy a társalgóból nyílnak az öltözők, és sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, van egy kis szociális tér az érintkezésre. Ez otthonos. A színpadot viszont belakjuk, az más.

A színész szeret teret hódítani, szereti az adott teret bejátszani. Az előadás átlényegül arra a térre, ahol játsszuk.

Szerencsére jól állnak ezek a terek az előadásoknak, főleg a Richárd grandiózusságának tesz jót a nagy tér.

– Mennyire volt megértő a Radnóti közönsége, és mindig mindenkinek sikerült a nézők közül a megfelelő színházba odaérnie?

– Sokat és sokszor kommunikáljuk a helyszínváltoztatást a létező összes felületeinken és vásárolt reklámfelületeken is. Eleinte többen voltak az eltévedt nézők, de ma már nagyon kevesen tévesztik el, hogy aznap este a 6 helyszín közül hova kell menniük.

Gulyás Gábor, a POSZT egyik válogatója két radnótis előadásról is írt jegyzetet.
Az Egy piaci nap című című, Závada Pál-regényből készült produkciót illető gondolatait itt olvashatják,
A művésznő és rajongói című előadásról szóló benyomásait pedig itt találják.

– A legutóbbi bemutató, a 10 alkotócsapata először dolgozott a Radnótiban. Miért épp Székely Csabára esett a választás drámaíróként, mi az, ami az ő világából újdonságot, kihívást, akár komfortzónából való kimozdulást jelent a társulatnak?

– Nagyon jó úgy elolvasni egy kortárs magyar drámát, hogy egyből az az érzésem: ezt akarom, ez kell a Radnótinak. Székely Csaba kiváló drámaíró, aki Sebestyén Abával többször dolgozott együtt. Csaba világa nagyon kilendít a komfortzónából, erős és provokatív ábrázolással, karakterekkel. Szociális érzékenységgel gondolkozik a hőseiről, akiket meztelenségükben tár elénk, és igen, ez kimozdíthat színészt és nézőt egyaránt.

– A rendező, Sebestyén Aba úgy fogalmazott: „A próbafolyamatot úgy képzelem el, hogy a színészekkel elmerülünk ebben a témában, kifaggatjuk egymást, személyessé tesszük egymás számára a darabot.” Meddig merültek?

– Morális kérdéseket feszeget a 10, merülünk rendesen, feszegetjük mi is a felvetett kérdésekre a lehetséges válaszaink határait. Beszélgettünk a karaktereinkről, ki mennyire érintett az adott figurájában. Arról, hogy ezek az egymásba kapaszkodó sorsok hogyan fűződnek össze, miként a kézujjak sínezése. Nem lineáris szerkezetű a darab, többdimenziós puzzle, és mi egyszerre rakjuk a mélységét és a vízszintjét.

Az elmúlt időszakban a Radnóti Színház több művészével is beszélgettünk: Kováts Adéllal és Schneider Zoltánnal Arany János költészetéről és a versek szerepéről. Sodró Elizával a SzínArany című előadás kapcsán Arany balladái kerültek szóba, de a fiatal színésznőt portréinterjúban is bemutattuk.

– A darab a tízparancsolatot dolgozza fel. A hit kérdése kapcsán vajon miért nyílunk meg nehezebben – ez természetesen közegfüggő, de Ön mennyire könnyen vagy nehezen beszél ezekről a kérdésekről? Mintha a hit ma is (vagy ma ismét) tabunak számítana – ebben a tekintetben az előadás által tabudöntésre számíthat-e a néző?

– Annyiban igen, hogy hitközeli kérdéseket feszeget. Valójából szerintem nem a hit tabu, hanem a hit által felállított parancsolatok megszegésével a vétkeink azok. Egy egész életet élhetünk le annak fenyegető árnyékában, hogy jók vagyunk-e, jó gyerekek voltunk-e. Igazából mélyen a hitrendszerünkről, a vétkeinkről, a hibáinkról nem vallunk, hiszen belénk kódolt a bűnbánás, a penitencia, a szégyen, ami a nyugati kultúra része, pedig a hit nem erről szól.

A hit kegyelmi állapot. Nem lehet akarattal csinálni. Hinni az egyenlő a csodával. Meggyőződésem, hogy nem tőlünk függ, máshova van bekötve, így nem lehet akarattal elérni. A hit nem egyenlő az intézményesült vallással. Szerintem a hit nem számít tabunak, ugyanakkor nagyon nehéz erről egzakt mondatokat mondani.

A darab során összefűződnek a sorsok, és mindegyik történetben tetten érhető az a pillanat, amikor az adott ember rossz döntést hoz, olyat, ami eltávolítja az istentől, a segítőtől. Ez a darab sorsfüzér, és láthatjuk a döntések következményeit. Kiszolgáltatottságunk, esendőségünk létünk esszenciális tartozéka, ezért nyilván meg kell élnünk olyat is, amit elkerülnénk. Egyetlen lehetőségünk pedig, hogy minél közelebb legyünk és maradjunk a belsőnkhöz, hogy kevesebb rossz döntést hozzunk. Több világot élünk párhuzamosan: a virtuálisat és a valót. Egészség, betegség, hit, szeretet, remény, ezeket a fogalmakat a mai világban kizsákmányoljuk, és nem teszünk mögé valós cselekedetet. A tízparancsolat a lét nagy kérdéseiről szól, támaszt nyújt, hogy tudd, mire számíts, ha nem tartod be.