A több mint 25 országból 44 tagszínházat számláló, 1988-ban alapított Európai Színházi Konvenciónak (European Theatre…
fiatalok
Feloldható-e a kamaszok averziója a klasszikus zenével szemben? Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneboncolás című program…
December 20-tól látható a debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházában Pass Andrea Imágó című kamasz átváltozástörténete.…
Az elmúlt hetekben az interneten, külföldi barátaimtól csupa olyan poszt került elém, melyekben amiatt keseregnek,…
Az OperaKaland igazi lehetőséget kínál diákoknak és tanároknak egyaránt – ez derül ki a programban…
Kiválasztották az Eötvös Péter Alapítvány fiatal karmestereknek és zeneszerzőknek meghirdetett mentorprogramjának résztvevőit, és idén elindul…
Pályázati felhívást hirdetett a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) 30 év alatti fiatal képzőművészeknek,…
Az új generációk megszólítását a legtöbb előadóművész kihívásként éli meg. Aligha véletlenül, hiszen az ő…
A New York-i Juilliard School bejelentette új, állandó fakultásának indulását a kínai Tiencsin (Tianjin) városban,…
Fiatal művészek emlékeznek meg Cziffra György születésnapjáról Budapest több helyszínén tartandó koncertekkel, mellyel felidézik, hogy a…