jazztörténet

1949 a jazz fordulatévének is tekinthető. Ehhez a dátumhoz köthető a cool felemelkedése és az európai klasszikus muzsika hatásának erősödése az amerikai jazzben.

Kihallható-e jazz különböző stílusaiból az adott korszakra jellemző közérzet, a háború, majd a hidegháború hangulata? Milyen zenei reakció adható egy hirtelen felbukkanó, erős versenytársként jelentkező új műfajjal szemben?

A progresszív jazz névadója és legtudatosabb művelője persze Stan Kenton volt. Ő produkálta időnként a jazz történetének legfelemelőbb, máskor legirritálóbb muzsikáját, néha az ő zenéje volt a leglenyűgözőbb, néha pedig a leglesújtóbb, időnként a kentoni hangzás volt a legizgalmasabb, de volt olyan is, amikor ízlésficamba vagy unalomba fulladt.

Louis Prima igazi legenda: trombitás, zenész, dalszerző és színész, aki – folyamatosan haladva a korszellemmel – kipróbálta magát a New Orleans-i jazz, a szving, a szalonzene és a pop-rock világában is. A Molnár Dixieland Band, Gájer Bálint, Koós Réka és Lázár István az ő dalait játszva idézik meg a New Orleans-i jazz aranykorát augusztus 12-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

„Nem lehet a zenét úgy csoportosítani, hogy »jazz«, »szving« meg »dixieland«. Ezek mind pusztán zenei formák, amelyek az emberek eltérő elképzeléseit és előadásmódjait jellemzik. Személy szerint én ezt mind zenének hívom, és a zene az, amit szeretek” – idézi Charlie Parkert a DownBeat magazin.

A negyvenes években lemezipar beindult, de a bigbandfelvételekre sokkal nagyobb volt a kereslet, mint az új muzsikát próbálgató kisegyüttesekére. A jogdíjak kérdését azonban sajátosan értelmezték.