Papageno Radio
- hirdetés -
Színház Barda Beáta: „A Trafó – a sokszínűség”

Barda Beáta: „A Trafó – a sokszínűség”

Barda Beátával, a Trafó vezetőjével online és offline, digitális és analóg járványstratégiájáról, azaz a mögöttünk hagyott jó egy évről és az előttünk álló hétvégéről, illetve az előadó-művésze(te)k jövője kapcsán fölmerülő kérdésekről is beszélgettünk.

- hirdetés -

– Hogy érzed, mennyire gyorsan reagált a Trafó a járványhelyzetre?

- hirdetés -

– Tavaly márciusban egy kicsit lebénultunk, de lassan fölvettük a ritmust, és csináltunk mindenfélét. Igaz, nem olyan intenzitással és nem olyan koncepcióban, mint a második ütemben. Egy fontos elszánásunk volt: nem akartuk elővenni azokat a DVD-ket, amiken különböző magyar és külföldi előadások felvételei vannak. Nem ez a színház, ez a televízió. A második leállásnál hamar fölébredtünk.

Végiggondoltuk, mi a Trafó. A sokszínűség – és ezt szerettük volna megmutatni.

A hét öt napján ötféle programunk volt, ehhez a bemutatott műfajok és a bemutatás módja tekintetében is sokszínű sorozathoz nagyon komolyan tartottuk magunkat. Minden hétfőn táncóra, kedden zene, szerdán szabadegyetem, csütörtökön a Trafó Galéria Nyitott műterem beszélgetései, pénteken előadó-művészet. Két olyan péntek volt, amikor „betettünk egy DVD”-t, azaz olyan kész, létező külföldi előadások vetítési jogát vettük meg, amiket különböző, anyagi és gyakorlati okok miatt nem tudtunk elhozni a Trafóba. A többi esetben pedig végiggondoltuk, mi működik online, mi az a produkció, aminek ez a médium nem egyszerűen jól áll, hanem ez a terepe. Azt is szigorúan eldöntöttük, hogy áprilisban befejezzük ezt a feszített digitális tempót, és megpróbálunk valami mást csinálni.

– Ezeknél az online előadásoknál, színháztól újcirkuszig, a Trafó producerként működött. Mennyi volt a projektek átfutási ideje?

– Iszonyú rövid. Fekete Ádám három hét alatt találta ki és csinálta meg a Levél anyámhoz-t. Arra nagyon büszke vagyok, hogy az előadást meghívták a Deszka Fesztiválra. A Dollár Papáék két produkciója is pillanatok alatt jött létre.

Ide kapcsolódik:
Halálugrás a szövegbe – Beszélgetés Fekete Ádámmal

– Jó néhány előadást kulcsrakészre próbáltak nálatok. Ezek online premierjeiben nem gondolkodtatok?

– Egy üres színházteremben, három-négy kamerával felvett „hagyományos tévéváltozatban” nem. Borzasztó a süket csend, az üres nézőtér látványa. Szerettünk volna valami mást is hozzáadni, és a társulatok is nyitottak voltak erre. A Dollár Papáék az Otthonból egy valódi lakásban dogmafilmet csináltak, A kudarc anatómiáját meg a Grotesque Gymnastics próbaterméből közvetítettük úgy, hogy a kamera olyan helyekről, olyan látószögből is megmutatta az artisták munkáját, ahova egyébként nézőként nem látsz be. Ha tetszik, megpróbáltuk ezeket a produkciókat mediatizálni.

– Aztán pedig egy prózai meg egy cirkuszi sétaszínházzal kiléptetek az offline térbe.

– Az ötlet már a lazítások előtt megvolt.

Tudtuk, részben a saját megélt élményeink kapcsán is, hogy amint jön a jó idő, hosszabbodnak a napok, az emberek biztosan nem fogják esténként a képernyőt nézni, de a fekete falú színháztermekbe se akarnak bemenni.

Korábban beszéltünk arról, hogy a színművészetisből álló East End társulat akar csinálni egy sétaszínházat, a Freak Fusion pedig a Staféta pályázatra adott be egy nagyszabású projekttervet, aminek bizonyos elemeiből jött létre a cirQular. A hétvégi kirakART tervezését is ekkor kezdtük.

Ide kapcsolódik:
Virtuális cirkusz és valódi séta – beszélgetés Zoletnik Sophie-val

– A kirakART-ot minek nevezed?

– Fesztiválnak talán nagyképűség lenne nevezni, talán pontosabb lenne befogadó helyszínek együttműködési projektjének hívni. A lezárások alatt a jurányisokkal, a szkénésekkel, a MU-sokkal és a Bethlen tériekkel hetente összejöttünk virtuálisan, és beszélgettünk, tapasztalatokat osztottunk meg arról, ki mit, hogyan csinál, de a szakmai kérdések mellett fontosabb volt az, hogy tartottuk egymásban a lelket. Egy ilyen alkalommal dobótott föl az ötlet, de azóta kitágult a szervezők köre a Gólem Színházzal, a 6szín Teátrummal, a Stúdió K-val, a Kettőspont Színházzal, az Átriummal, a Margit körúti kultúrnegyeddel. Arra gondoltunk, hogy használaton kívüli üzlethelyiségekben csinálunk valamit, amit biztonságos távolságból lehet nézni, a kirakat pedig adta magát. Mindenki a saját környékén gondolkodott, lesz program a Ráday utcában, az Üllői úton, a Margit körúton, a VII. kerületben, a Bartók Béla úton.

– Hogyan, de leginkább mennyi pénzből valósul meg ez a háromnapos esemény?

– A 10 csatlakozó intézmény maga kérte föl a résztvevőket, 30 helyszínen zajlanak programok, közel 70 művész vesz benne részt színésztől artistáig, zenésztől táncosig, bábostól látványtervezőig. Mivel ezek az üzletek lakóházakkal egy tömbben vannak, figyelnünk kell az ott lakókra, ügyelnünk a hangerőre meg arra is, hogy elkerüljük a tumultust. Nagyon komoly logisztikai feladat, hogy arányosan irányítsuk az embereket, ezért négy szektorra osztottuk a várost, és útvonalakat is javaslunk. A kirakART egészen minimális összegből jön létre. Fontos, hogy mögénk állt a főváros Budapest Brandje, de ők sem anyagilag, hanem a közös arculat és a kommunikáció támogatásával segítenek.

Ide kapcsolódik:
Kortárs művészettel töltik fel Budapest kirakatait

– Mi lesz jövőre a Trafóban?

– Praktikusan tele vagyunk. Lesz augusztus végén egy nagyon intenzív évadnyitó hét, egy EU-s pályázatból megvalósuló Liberty projekt. Ennek az a célja, hogy a társadalmi kérdésekre ne a színháztermekben reflektáljunk, hanem nyissunk. Szó szerint, tehát menjünk ki ezekből az épületekből, keressünk új formákat, úgyhogy vonatra szállunk Beloianniszig, meg kimegyünk Kőbányára egy egykori konzervgyárba, lesz szöveges és szöveg nélküli előadás, prózai meg kórusdarab. De ennél fontosabb, hogy gondolkodásmód tekintetében legyen nyitás. Lesz sok pótlás, tulajdonképp ez is az, mert elmaradt egy csomó premierünk meg egy csomó vendégelőadásunk 2020-ból. Összességében hektikus évadkezdés – de ezt általában is gondolom a színházakra –, ami aztán lecsillapszik. Az utána következő időszakra viszont csak kérdéseim vannak, különösen azért, mert a Trafó rengeteg külföldi társulattal dolgozik.

Minden úgy folytatódik, mintha mi sem történt volna, és a 2020 márciusában elvágott szalagot összeragasztjuk a 2021 szeptemberében kezdődővel, vagy meg fog változni a világ? Fogalmam sincs.

– Említetted, hogy a budapesti befogadóhelyek támogatták egymást a túlélésben, ha másképp nem, mentálisan. De az mennyit segített, hogy a Trafó egy erős nemzetközi network tagja? Lehetett-e átvenni máshonnan jó gyakorlatokat?

– Részben segített, mert elindult egy iszonyú intenzív tematikus zoomolás, de a működést illető konkrétumok szintjén nagyjából mindenki ugyanannál a bizonytalanságnál tart. A gondolkodásnál és a meglevő eszközök hasznosságának a feltérképezésénél. Nyilvánvaló, hogy racionalizálásra lesz szükség, például a turnézásban, a hálózatosodásra is vannak elszánt kísérletek, és vannak az olyan megoldások, amik közül a legismertebb vagy legkönnyebben megvalósítható Jérôme Belé. A Gála című előadásának a résztvevői mindig helyiek, akiket viszont felvételről válogat ki, és nem is feltétlenül ő utazik az adott helyszínre betanítani a produkciót, hanem az asszisztense. De ezt, ahogy egy mexikói színházi alkotó megjegyezte, csak Jérôme Bel tudja megcsinálni, mert neki már van akkora neve. Egy kezdő alkotó szövegkönyvét és megvalósítási tervét, legyen az bármilyen zseniális, nem valószínű, hogy el lehet így adni. Rengeteg a kérdés, és ezekre nincsenek akut, gyors válaszok. Az viszont érdekes tapasztalás volt, hogy tavaly szeptemberben, amikor már és még bőven lehetett utazni, több külföldi társulat is lemondta az előadást biztonsági okokból.

Ide kapcsolódik:
A világ egyik legismertebb fotósa, Wolfgang Tilmans a Trafó Galériában állít ki

– Ez viszont hozhat ha nem is bezárkózást, de a praktikum miatt hangsúlyosabb szerepet kapó helyi kultúrát.

– A lokalizáció biztosan előtérbe kerül, és valószínűleg a mobilitás is kisebb távolságokra lesz érvényes. A színházi lehetőségek egyidőben tágulnak és szűkülnek. Egy kattintással eléred az idén online megrendezett berlini Theatertreffent vagy a moszkvai Arany Maszkot, és nagyszabású előadásokat látsz. Ami nemcsak azt jelenti, hogy irgalmatlan sokan vannak az irgalmatlan nagy színpadon, hanem azt is, hogy egy kevésszereplős, látszólag kicsi produkció is hatalmas személyzetet igényel. Az utaztatásuk megfizethetetlen, és akkor a karbonlábnyomról még nem is beszéltünk, de mégis láthatod ezeket a produkciókat.

Ha a technikát behozzuk, egyetlen lépés a színház fogalmának újradefiniálása, ha meg más irányban kezdesz gondolkodni, hamar eljutsz az online tartalmak elérésének és hozzáférésének a kérdéséig. Nem azt mondom, hogy most minden zavaros, inkább azt, hogy nagyon sok az út, amin elindulhatunk, és a döntéseink következményeit csak nagyon rövid távra látjuk.
- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.