Szerző: Farkas Laura

Vető János így összegzi az aktuálisan az aqb-ban kiállított, hatvan darab munkáját egyben láttató, Duo-Trio-Fluo kiállítását: „A Mai Manó Verzó sorozatához készítettem ezeket a kép párokat 2011-ben. 2015-ben zink rázókeverékkel A/4-es fluo papírokra festettem a képek arányainak megfelelő fehér négyzeteket azzal a szándékkal, hogy vasalóval rávasalom és így kiemelem a virtuális világból a tapintható világba. Az eredmény lehangoló lett. De nem adtam fel, és pasztellkréta segítségével újraértelmeztem mind a 20 általam ’IronPrint’-nek elnevezett fluo lapokat. 2019-ben megtaláltam az alkalmas hordozót a fényképeknek és A/3 méretben ferrari alapra nyomtattam a képeket, illetve a pasztelfluo iron printeket felnagyítottam 135 X220 cm-esre.” A…

Tovább

Graffiti, street art, geometrikus festészet, urbánus elemek – néhány szegmens Imreh Sándor művészetéből. A magát vizualistának aposztrofáló képzőművésszel beszélgettünk a definíció kibontása, illetve közelgő kiállítása kapcsán. – Tulajdonképpen, hogyan írnád le a munkásságod? – Vizuális kommunikációval foglalkozom. Képeket hozok létre egészen különböző felületeken, a valós és a digitális térben. Az utcafronttól a legeldugottabb kültéri helyszíneken át a galériák faláig, vagy a szkeccsfüzetem lapjaiig. Ránézésre egymástól távol eső területeken mozgok, de azt hiszem egy központi gondolat, az egyéni nézőpontom mégis szorosan összefogja az absztrakt posztgraffitit és a figuratív szén- vagy grafitrajzokat, a szöveges, vagy mozgóképes tartalmakat a társadalomkritikus illusztrációkkal és a…

Tovább

A MaMű Galéria aktuális, november 29-ig látogatható, By Anxious Image címre keresztelt csoportos kiállítása az emberi test jelentését boncolgatja. A kilenc női alkotó perspektívája különböző médiumokon keresztül jelenik meg, az ábrázolt testtől, a testlenyomaton keresztül kezdve egészen az absztrahált testig bezárólag. Az elgondolt test egységét és zártáságát felbontó kiállítás nem feltétlenül női szemszögből értelmezendő, de erős női érzékiséggel van átitatva. Az ember testiségéből adódó tapasztalás a finomság mellett néhol groteszk, komor megvilágítást kap egyes kiállított munkában. A művészek nagyjából egy korosztályt képviselnek, néhányuk még a Képzőművészeti Egyetem hallgatója, jelentős részük pedig frissdiplomás. Kollár Dalma Eszter kurátor a kiállítás kapcsán elmondta,…

Tovább

Judy Chicago, Eva Hesse – két meghatározó név, akiket Vékony Délia művészettörténész a megnyitóbeszédében párhuzamba állított Balázs Nikolett legújabb munkáit bemutató kiállításával. A Négyszoba Galéria aktuális, Sensation Session címre keresztelt, főleg térspecifikus installációkat felsorakoztató kiállításán az érzékiségbe ágyazott emlékeké a főszerep. A digitalizáció korában az anyagtól, az érintéstől való elszakadás egyre nagyobb hiányt kelthet az egyénekben, ezt a folyamatot hangsúlyozzák ki, és lassítják le a festészet és szobrászat határán lévő munkák. Balázs Nikolettel beszélgettünk. – Festőként diplomáztál de mostanság a munkáid főleg installatívak. Honnan merítesz? – Alapvetően a festészetből indulok ki, felhasználva a festészeti alapanyagokat, például a lenvásznat, illetve a…

Tovább

A budapesti Horizont Galériában debütáló George Crîngaşu Devonian Leap (Devoni Ugrás) címre keresztelt kiállítása, egyben a művész első egyéni bemutatkozása Magyarországon. A Kolozsvárról származó, jelenleg Rómában élő és alkotó képzőművészre az adatok újra-kontextualizálása és szétbontása jellemző, amit installációs, videó, digitális nyomat és festészeti munkáiban jelenít meg. A címet kölcsönző földtörténeti időszak fontossága, a vizet hátra hagyó első élőlények elterjedése a szárazföldön. Ezt az evolúciós mérföldkövet hozta párhuzamba az aktuális kiállításával, aminek apropóján beszélgettünk vele. – Hogy jellemeznéd a kiállított sorozatot? – A korábbi kiállításaim, leginkább a kísérletekről és hibákról szóltak, de egyben segítettek behatárolni a saját perspektívámat is. Témájukat tekintve a számomra…

Tovább

Bardon Barnabás mind fizikai mind szellemi értelemben a környezetét meghaladó munkái a világi és vallási festészet között helyezkednek el. Művészetével hidat képez az ember manapság egyre háttérbe szoruló érzelmi és transzcendens oldalához. A Képzőművészeti Egyetemen kilenc éve, Kovács Attila osztályában végző képzőművésszel beszélgettünk. – Hogyan kerültél a képzőművészeti pályára? – Gyerekként sokat rajzoltam, mivel kedves, de problémás gyerek voltam, és a rajzasztalnál nem volt velem baj, törvényszerűen egy idő után mindig ott kötöttem ki. Az egész családomról elmondható, hogy átjárja valamiféle transzcendens igény, így nem volt meglepő, amikor anyám érezni vélte a jövőm. Miatta nagyon korán, komoly képzőművészeti képzést kaptam.…

Tovább

A Pintér Galéria és Aukciósház immár tizedjére rendezi meg Balaton, nyár, szerelem tematikájú nyári árverését Balatonfüreden. Az aukció anyaga már látható a Vaszary Villában, míg magára a jubileumi eseményre – melyet ezúttal az Anna-bálnak is otthont adó Anna Grand Hotelban rendeznek meg – még augusztus 17-ig várni kell. A tételek között a már megszokott módon klasszikus, modern és kortárs műalkotások is szerepelnek. Kalapács alá kerül majd többek között Rippl-Rónai József, Egry József, Márffy Ödön és Rozsda Endre alkotása, ahogyan annak a napjainkban divatosnak számító Czene Bélának a munkája is, akinek egy aktképét az aukciósház tavaly rekord leütési áron értékesítette.  A…

Tovább

Csizek Tamás képzőművész emberkritikai témaboncolgatása folyamán saját bestiáriumot hozott létre főleg fém és állati bőr kombinálásával. A testet, mint olyat elemeire bontó provokatív munkái, az „ember saját maga által kreált lényegét” kérdőjelezik meg. A Pécsi Tudományegyetemen két éve végzett szobrásszal beszélgettünk. – Egyértelmű volt számodra, a képzőművészeten belül a szobrászat? – Mikor a szegedi Tömörkény István Szakközépiskolába felvételiztem, grafikára adtam be a jelentkezésemet, mivel addig csak a rajzot ismertem mint eszközt és kifejezési formát. Eleinte nem is értettem, miért kellett két szakot megjelölni (másodiknak jelöltem a szobrászatot); aztán persze rájöttem, hogy azért, mert nem csak én gondolkodtam így. – Az…

Tovább

Átadták az idén hetedik alkalommal megrendezett Vesc-Art fotópályázati díjat, amely a pályakezdő fotóművészek támogatását szolgálja. A Vescot Mérnökiroda által alapított díj és mentorprogram célkitűzése, hogy kiállítási lehetőséget biztosítson induló művészek számára, illetve hogy szakmai és önmenedzselési alapot adjon a fiataloknak. A program példaértékűnek számít Magyarországon, tekintve hogy a magáncégek által, kortárs képzőművészetet támogató kezdeményezések száma meglehetősen szegényes. Az idei pályázat témája a Dualitás volt. Olyan fotókat vártak, amelyeken a dualitás mint egész jelenül meg, és ez az egész a két ellentét egyenlő arányának a következménye. A legjobb munkákból The Studiosban nyílt kiállítás, Vol 06 címmel. Most pedig ismerjük meg az…

Tovább

Újszászi Tünde azon fiatal képzőművészek egyike, akire érdemes lesz odafigyelni. Első önálló kiállítására a berlini Pugliese Levi Galériában került sor idén februárban, amit közvetlenül egy csoportos kiállításon való részvétel követett a Berlin Art Week alatt. Ezzel egyidőben a Budapest Art Week közönsége is megismerhette az Rugógyár Galériában bemutatott csoportos kiállítás keretein belül. A művésszel a kinti tapasztalatairól, illetve Budapest-Berlin kortárs képzőművészeti életének különbségeiről is beszélgettünk. – Szerinted van jelentősége, a karriered szempontjából. hogy külföldön volt az első egyéni kiállításod? – Úgy érzem, hogy van jelentősége, és bízom benne, hogy segíteni fogja a pályámat. Ez az első jelentősebb referenciám. A galériával…

Tovább