Szerző: Kerekes György-Pallai Péter

A II. világháborút követően a jazz egyre inkább az egyetemisták, a fiatal diplomások, az elővárosokban lakó, a harmincas évek végének szvingrajongóiból lett gazdagok zenéjévé vált, de még mindig milliós táborral rendelkezett. A muzsika pedig egyre inkább tükrözte a hidegháborús helyzetet, az általános szorongást. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A szving stílus megfakult, és bár két új forma, a bebop és a progresszív jazz vette át a helyét, ezek népszerűsége nem érte el a szving fénykorában aratott sikereit. Tény ugyanakkor, hogy legnagyobbjainak, Charlie Parkernek, Lennie Tristanónak, Stan Kentonnak nem a kereskedelmi siker volt…

A csodálatos tónusú texasi trombitás, Harry James zenekarvezetőként rengeteg nagy sikerű kommersz felvételt készített, ezért meglehetősen fanyalogva írnak róla a kritikusok és jazztörténészek, pedig a késői 30-as és a korai 40-es években James nemcsak mint a közönség egyik nagy kedvence és a nők bálványa, de mint jazztrombitás is remekül megállta a helyét. És ő fedezte fel azt a fiatal énekest, akinek kezdeti rajongótábora jóformán kizárólag tizenévesekből állt. Frank Sinatrának hívták. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Miles Davis, aki nagyon ritkán nyilatkozott elismeréssel fehér zenészekről, nagy híve volt Jamesnek. Mint mondotta, „Harrynek lelke…

Thelonious Monk annyira a maga útját járta, hogy nem illeszthető maradéktalanul egyik stílusirányzatba sem. Ennek ellenére nem véletlen, hogy ugyanakkor fedezte fel a nagyközönség, amikor kiteljesedett a „vissza a gyökerekhez” mozgalom.

Harlemben a ’30-as, ’40-es években a zongoristák mondhatni gladiátori viadalokat vívtak egymással. És ez nem véletlen. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A huszadik század első harmadában a zongora fontosságát lehetetlen volt túlbecsülni New York afroamerikai közösségében. Minden jobb illegális ivóban volt zongora. A társadalmi helyzetükön javítani óhajtó családok számára a hangszer birtoklása státuszszimbólum volt. Egy lakás, amelyben zongora volt, csak zongoristára és italra várt, hogy átmeneti szórakozóhellyé váljon. Harlemben a feketék többsége, noha a déli államokban maradt sorstársaikhoz képest gazdagabb és szabadabb volt, a New York-i fehérekhez mérve szűkös körülmények közt…

Louis Armstrong egész életét a muzsikának és a szórakoztatásnak szentelte, személye összefonódott a jazzel. Trombitajátéka, sajátos énekhangja, kedves személyisége, mély elkötelezettsége, stílusteremtő muzsikája a jazz történetének egyik legfontosabb figurájává tette. A Satchmo becenevű Louis Armstrong 1901. augusztus 4-én született New Orleansban, és 1971. július 6-án hunyt el New Yorkban. Egy gyermekkori csíny miatt javítóintézetbe került, ahol kivételes zenei tehetségét felismerve több hangszeren is megtanították játszani, de a trombita lett a kedvence. Egyszer kijelentette: „Hiába házasodtam négyszer, igazából mindig a trombitámba voltam szerelmes, ő meg belém. Amit mi ketten játszunk, az maga az élet és a természetes dolgok.” Már fiatalkorában is…

A jazz-zene jelentős része az 50-es évek közepére erősen intellektualizálódott. Erre utal Dave Brubeck egyik legsikeresebb lemezének címe is, a Jazz Goes to College. Az egyetemisták még a rock ’n’ roll-őrületet követően is jó ideig vevők maradtak a jazzre. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook A leghíresebb jazzelőadók számára nem a klubokban és a tánclokálokban, hanem a koncerttermekben és a nemzetközi turnékon vállalt fellépések váltak elsődleges bevételi forrássá. Duke Ellington és Count Basie nagyzenekarai vagy a JATP sztárjai rendre megtöltötték New York, London, Párizs, Stockholm, Berlin és szinte bármelyik nagyváros koncerttermeit. A…

Count Basie és Duke Ellington mellett a jazz nagy túlélői az 50-es, 60-as években azok a már szólókarrierrel rendelkező szvingóriások voltak, akiknek muzsikája a 30-as évek végén és a 40-es évek elején a modern jazz előfutárának számított. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Túlnyomó többségük lemezfelvételeit és/vagy koncertkörútjait Norman Granz szervezte. Lester Youngról – akit előszeretettel alkalmazott az impresszárió – egészségügyi és a túlzott alkoholfogyasztásból eredő problémái következtében mégsem mondható el, hogy a második világháborút követő években különösen sikeres lett volna, pedig még halála évében, 1959-ben is játszott. https://papageno.hu/featured/2018/04/meggazdagodhatunk-e-antirasszizmusbol-es-minosegi-szolgaltatasbol/ Ugyanakkor a két…

Count Basie a II. világháborút követő kedvezőtlen üzleti körülmények dacára fenntartotta a bigbandet a háború után is, és sem a zenekar, sem pedig a szólisták ütőereje nem csökkent, csak a bevétel. 1949-ben már ő sem tudott tovább dacolni a válsággal, és szélnek eresztette az embereit, majd szeptett formációban folytatta a zenélést. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Az új formációban érdekes módon olyan modernisták is szerepeltek, mint a szaxofonos Wardell Gray vagy a klarinétos Buddy De Franco. Basie azonban, aki a magánéletben is komoly hazárdjátékos volt, a kockázatok dacára sem bírta ki…

Az ötvenes évek fősodrának legerősebb áramlatát képezték azok a zenészek, akik a szvingkorszakban vagy még korábban törtek élre, és mondhatni, zenei karizmájukból fakadóan maradandót alkottak, ameddig éltek, játszottak. A big bandek közül ez leginkább Duke Ellington és Count Basie zenekarainak sikerült. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Ellingtonék is játszottak még a táncoló közönségnek az ötvenes években, ám nekik sem ment könnyen akkoriban. A Duke azonban nagyon ügyesen vegyítette repertoárjában a saját maga által szerzett lelkesítő, táncolható vagy éppen lírai sztenderdeket a nagylélegzetű, ambiciózus művekkel, mint például az 1952-ben felvett A Tone…

Az ötvenes évek mainstreamjének másik kiemelkedő alakja szintén zongorista volt. A pittsburghi Erroll Garner, aki annak idején egy gengszter klubtulajdonos nyomatékos kérésére örökre leváltotta Art Blakeyt a zongoránál, egyik albumának azt a találó címet adta, ami frappáns kifejezése volt Peterson és saját zenei filozófiájának is: The Most Happy Piano – A legboldogabb zongora. A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban: Kobo Nook DiBook Az autodidakta zongorista, aki egész életében nem tanult meg kottát olvasni, elképesztő technikára tett szert, és fantasztikusan egyéni felfogásban zongorázott. https://youtu.be/Zw68WadJeTI Kerekes György Jazzportrék című könyvének második kötetében egész fejezetet szentel Garner életének és…